Menj szembe a pánikkal!

A héten több beszélgetésem is volt pánikbetegekkel. Néhányan már múltbeli pánikbetegnek tekintették magukat, de mivel hét évig én is benne voltam, ezért véleményem szerint nincs múltbeli pánikbetegség, csak jelenleg is kordában tartott. Vagyis, akik már megtanulták kezelni, mert van kiút belőle! És ezt a nehézséget minél előbb meg kell tudnunk oldani, mert a családi életünk és a munkánk sínyli meg.

Hogyan tudod kezelni a pánikbetegséget?

Jógázzunk

Beszéljünk róla

Meditáljunk

Írjunk, rajzoljunk

Kiránduljunk

Utazzunk

Kerüljük a cukros és feldolgozott ételeket

Sportoljunk

A felsoroltak közül mindenkinek más működik, lehet, hogy az összes, de lehet, hogy egyik sem. Magunknak kell megtalálnunk azt az eszközt, amivel legyőzhetjük a betegséget. Össze kell állítanunk egy étlapot és ki kell tapasztalnunk, hogy mi működik a mi esetünkben.

Abban egyetértettünk a többiekkel, hogy a sport segített a legtöbbet. Valaki azóta is rendszeresen fut, mások küzdősport edzést végeznek, én erősportokat végzem és mellette ökölvívással foglalkozom. Sportolás és erős fizikai igénybevétel esetén ugyanazokat a tüneteket produkáljuk, ami a betegség velejárója: légszomj, nehézlégzés, heves szívverés,izzadság,etc. Csak az a különbség, hogy akkor nem keressük magukban a problémát, mert a sport természetes velejárójának  tekintjük.

És túléljük az edzést :). Minden nap!

Fontosnak tartom, hogy ne meneküljünk a betegség elől. Ne adjuk meg magunkat ,menjünk  szembe vele. Ne zárkózzunk be magunkba és legyünk a gondolataink foglya. Az nem megoldás! A megoldás az, amikor olyan biztonságos élethelyzeteket keresünk amitől rettegünk (Pl: ha nem szeretünk egyedül lenni, akkor legyünk egy kicsit egyedül, majd növeljük az időtartamot).  És ha beleállunk, akkor majd rájövünk, hogy nem történt semmi rossz. Sajnos ez egy gondolati betegség és nem tudjuk megoldani gondolatokkal azt, amit azzal hoztunk  létre.

Remek könyv a témában: Matt Haig – Miért érdemes életben maradni?

Ha úgy érzed nehézség egyedül megoldani, akkor keress bátran konzultációval kapcsolatban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.